Biztos mindenkinek most egy részeg apa jut az eszébe, aki tör-zúz otthon, de ne felejtsük el, hogy vannak bántalmazó nők is szép számmal. A WMN portálon ezt találtam erről: "A három év alatti gyereket legtöbb esetben az a szülő üti meg, akivel a legtöbb időt töltik. Magyarországon ez általában az anya. Így a kisgyerekekkel szembeni testi fenyítés az egyetlen olyan bántalmazás forma, ahol a nők felülreprezentáltak."
Néhány éve fedeztem fel a Hortus Carmeli blogot., melyet egy pszichológus ír. Terápia online. Nagyon hasznosnak találom a lélektani utalásokat. Itt van mindjárt a bántalmazás kérdése, a családon belüli erőszak. A feminista közgondolkodás szerint csak a férfi lehet bántalmazó, a nők és gyerekek az áldozatok. Az Isztambuli Egyezmény legalább is így sugallja. Ezért nem ratifikálja több ország, köztük hazánk sem. A Férfihang Civil Társaság komoly kritikákat fogalmazott meg az egyezménnyel kapcsolatban. Például: "Az Országos Kriminológiai Intézet által 2005-ben elvégzett társadalomkutatás rámutatott, hogy a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi, és a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak 66 százaléka fiú."
Részlet:
"Sok mindennek lehet szükségszerű következménye a bántalmazás, de azt hiszem, hogy a magyar középrétegekben többnyire a következő forgatókönyvön alapul:
A bántalmazó férfi anyja - még ha mintaanyának is tüntette fel magát, és többnyire sikerült elérnie, hogy annak látszódjon - valójában hideg, érzelmileg elérhetetlen, kemény, elutasító, soha nem lehet neki megfelelni, zsarnokoskodó és manipulatív. Ennek megfelelően a gyerekben egyrészt az állandó frusztrációtól iszonyatos mennyiségű harag gyűlik fel, amelyet a legmélyebben el kell tüntetnie, le kell nyomnia, mert az anyja a vele szembeni haragot aztán végképp brutálisan bünteti. Másrészt felnőttként is - még akkor is, ha szakmailag és emberileg is sikeres - valahol kicsi, elutasított, megvert gyereknek fogja érezni magát, aki értéktelen és képtelen elérni azt, hogy szeressék és elfogadják."
Az történik, hogy a szeretetlen légkörben súlyosan sérül a gyermek, személyisége torzul, és később maga is bántalmazóvá válik. A szerző a házassági válságokat teszi felelőssé az anyák megkeményedéséért. Egy megjegyzésre így válaszol:
"Ez az infantilizmus sajnos nem előítélet, hanem tapasztalat. Nincs rálátásom az egész társadalomra,de a diplomások körében egyértelműen úgy látom, hogy a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig született generációknál (a fiatalabbakra szintén nincs elég rálátásom) egyértelműen van egy elég komoly infantilizmus. Elég tipikus az a menedzsermentalitás, hogy az igen számos frusztrációjukat és megoldatlanságukat fogyasztással és szórakozással kompenzálják és megerősítik egymást abban, hogy ez az élet netovábbja.
Jó kérdés, hogy hol voltak az apák. Gmk-áztak, háztájiztak, másodállásuk volt vagy egyszerűen (ekkor kezdődtek tömegesen) elvált apukák voltak. Így vagy úgy, kiléptek a családból. A fiúk életét az agyonhajszolt, megkeményedett anyák dominálták. Szinte egyáltalán nem találkozom támogató apai mintákkal ezeknél a generációknál.
Nyilván én jobban találkozom a sérült családokban felnőtt emberekkel, mindazonáltal az a benyomásom, hogy ebben az időszakban a többség így nőtt fel.
Örülnék, ha Ön több jót látna a környezetében."
A bántalmazó férfit tehát sok esetben bántalmazó anya nevelt. Nehéz kilépni, ebből az állapotból, gyógyulni, de nem lehetetlen.
Fontos, hogy tudatosítsuk a családi mintákat, a sérülés lehetőségét, és keressünk tapasztalt terapeutát. Photo by Kat J on Unsplash
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése